Az együttes 1972-ben alakult, Scarabeus néven 1973 óta osztja a zenét. |
|
|
A kezdeti időkben rockzenét játszottak, műsorukban megtalálhatók voltak a Deep Purple, Uriah Heep, Carlos Santana dalai, de szép számmal akadt klasszikus rock and roll is. A zenei közízlés változása a 70-es évek közepe óta szükségszerűvé tette a könnyed, úgynevezett slágerek beiktatását a repertoárba, mivel az együttes szinte kizárólag táncos rendezvényeken lépett fel. |
Az akkori élénk klubéletnek köszönhetően állandó helyük volt az E.I.V.R.T. Vákuumtechnikai Gépgyár (Egyesült Izzó Gépgyár) klubjában, visszatérő vendégek voltak olyan helyeken, mint BME Várklub, Közgáz Kollégium, KFKI Klub, FőKert, de előfordultak a Budai, a Csepeli, a Pestlőrinci Ifjúsági Parkban és rengeteg magyarországi helyszínen.
A zenekart szinte kizárólag gödiek alkotják, egynél több tag soha nem volt, aki nem Gödön lakott. Bizonyosan ez az oka annak, hogy a „hazai”, de legalábbis a Gödhöz közeli fellépéseket szeretik leginkább.
Az eltelt immár 35 év alatt a tagok sorában természetesen voltak változások, az eredeti felállás és a változások időrendje a következő:
|
Alapító tagok (1972):
|
|
Jelenlegi tagok (2012):
|
Akik a két időpont között játszottak:
Dobosaink:
Nagy János 1972-73, Szabó László 1973-75, Donászy Tibor 1975-76, Barna Zoltán 1976-77, Novák József 1977, Szalai Péter 1977-
Billentyűsök:
Halmi Gábor 1972-2006 († 2006), Gyöngyösi Gábor 2006-2012, Benkó János 2012-
Gitárosok:
Pintér József 1972-1996 († 1996), Baraczka Gergely 1997-2012, Horváth Tibor 1998-
Basszusgitár:
Horváth István 1972-
Az együttesnek 2000-ben Göd Önkormányzatának támogatásával megjelent egy lemeze, két régi eredetű saját, valamint egy marék magyar és külföldi dallal.